2012. március 29., csütörtök

A város másik legjobb szobája

Nos, ma sikeresen át, azaz lehoztam a cuccaim az eddigi szobából, szerencsére ugye csak egy emelet kellett cipekedni, nem volt vészes. Az új szobáról, illetve apartmanról röviden annyit tudnák írni, hogy "Hűűűűű". Hosszabban a "Hűűűűű bazzeg" jut eszembe. Hiába ugyanaz a ház, mégis, mintha egy 5-10 évvel visszamentem volna az időben. A szoba maga nem para, azon kívűl, hogy kisebb, mint az előző volt, ezzel tudok együtt élni, viszont a közös részek jóval lelakottabbak, ezeréves hűtők és bútorok. Nem is nagyon fértem el a hűtőben, pedig most alig van cuccom, 4 db kis hűtő van, a kicsi alatt a két polc+kis mélyhűtős megoldást értem. Mivel 5en vagyunk a 4 hűtőre, és ugye én jöttem legkésőbb, így jelenleg egy polccal bírok gazdálkodni, mélyhűtőrész természetesen nem van, vagyis nincs. Utóbbi elég szomorú, mivel rászoktam, hogy nem kenyeret veszek, hanem félkész bagett (egy árban van kb), és mindig csak annyit sütök meg, amennyi kell, 10 perc és kész. Na most ezzel a dologgal pl nem tudom, hogy mi lesz. Egyelőre fenn hagytam a másodikon lévő mélyhűtőben a dolgaim, nem úgy tűnt, hogy más használja, ráadásul nagyobb is. Képeket majd csinálok, ha visszajöttem...

Ami viszont még ennél is jobban felhúzott az az, hogy a fószer, akivel szobát cseréltem mondta, hogy igazság szerint nem az ő ötlete volt, hogy cseréljünk,  neki teljesen megfelelt ez, ellenben a tulajné (legalábbis vele kellett lebeszélnem a dolgot) ragaszkodott hozzá, hogy igenis, ő azt a szobát adja ki neki, annak ellenére, hogy mondtam, maradnák, ha lehet. Gyönyörű törpénet, tehet egy szívességet a hölgy. A faszi egyébként normális volt, ő azért nem ellenezte a cserét a hölgynél, mert azt az infot kapta, hogy én mindenképp megyek innen... A megtanult lecke,hogy igenis tessék magyarnak maradni és keresni a kiskapukat, tehát pl ha én lejöttem volna mondjuk március elején és megbeszélem a faszival a dolgot, akkor most maradhattam volna a valagamon, nem lett volna ez a kínlódás.

Emellett persze van egy kis öröm is, hiszen holnap délután indulás haza, bumm-bumm-bumm...




2012. március 28., szerda

Rumnapló

Aki látta a filmet, annak mond is valamit a cím, aki meg nem, az így járt:)

A héten egész sok mindent sikerült elintézni, elvileg megkapom a egészségügyi biztosítási szerződésem mielött hazaindulok, tegnap kicsit összepakoltam, mivel holnap reggel le kell adnom a szoba kulcsát és este mehetek a másikba. Azt hittem, hogy nagyobb meló lesz összeszedni a cuccaim, de vagy csak ennyire nagyon jó vagyok, vagy tényleg. :) A melóban is sikerült haladni, legalábbis remélem, hogy így van és kedves főni is így látja majd :)

A mostani "lakótársak" közül az elmúlt 3 hónapban kettővel sikerült kicsit mélyebb kapcsolatot kialakítani, így úgy gondoltam, hogy ha már költözöm, akkor meghívom őket egy kajára. Igaz, hogy a költözés csak egy szinttel lesz lejjebb, de ez nem volt döntő szempont :) Összeütöttem egy kis pörkölt, mondanom sem kell, hogy elég jól sikerült megint, biztos volt szerepe a kb 4 dl vörösbornak is, ami víz helyett került bele:) Ha már lúd, legyen kövér alapon  megbontottam az utolsó üvegbort, amit kihoztam, egy 2008-as Bock Ermitage-ról van, illetve most már csak volt szó. Volt egy időszak 2-3 éve, amikor elég sokszor sikerült ilyet venni és meg kell mondjam, most sem csalódtam benne.
Már-már azt hittem, hogy vége az estének, amikor Alexis (a francia srác) szólt, hogy volt a hétvégén Párizsban, hozott valamit így húsvét elöttre: egy kis zacskó praliné volt az egyik áldozat, de a másiknak kicsit jobban örültem, Barbados-i rum. Őszinte legyek, nem emlékszem, hogy ittam volna (vagyis, hogy túl sokszor ittam volna) rumot magában, így elég kíváncsi voltam, hogy mit is ad egy ilyen. Jó volt, kicsit bővebben, nagyon jó volt. Hiába 40%-os, mégis, mint egy jó pálinka ezt sem éreztem irgalmatlan erősnek, viszont kellően zamatos volt. És ha még ez nem lett volna elég, akkor kihozott egy másik üveggel is, ez Mauritius-ról jött, kicsit füstösebb íze volt, de csak ajánlani tudom mindenkinek:)


Összességében, jó kis este kerekedett, biztos a praliné miatt.... :)))

2012. március 18., vasárnap

Nem sok semmi...

A héten nem sok semmi történt, itt is tavaszodik, melynek elég nyilvánvaló jelei vannak, mint ahogy a lenti kép is mutatja...


Ez a tavaszodás egy részről nagyon jó, délutánonként elég meleg van már (20-25 fok), de ha arra gondolok, hogy két hét múlva a téligumikon megyek haza 1200km-t, akkor annyira nem villanyoz fel a tavasz...

Csütörtökön megnéztem egy másik pecót, de nem volt az igazi. Kicsit nagyobb lenne, mint a mostani, de még ennél is kevesebb felszereltséggel, szóval passzolni fogom, van még egy-kettő a tarsolyban, remélem vissza is jeleznek :)

Jah, Norbi múlt héten elvitte a bringáját szervizbe (kép lejjebb, ez már a szerviz után volt, rá kellett tenni a kis kosarat...), mint utólag kiderült 90 petákos bruttó órabérrel dolgoznak! Miután felocsúdtam döbbenetemből, gondoltam megtudom, hogy én mivel gyarapítom kincstáram, és rá kellett jönnöm, jobban tettem volna, ha szerelőnek megyek, ugyanis az említett 90 peták többszöröse (nem, nem kettő) az én órabéremnek. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy ő ebből fizetni a bolt fenntartását, meg minden egyebet...


2012. március 9., péntek

A sötét oldal

Jelenleg elég szaftos dolgokat tudnák felkínálni pár kollegának...

Háttér: adott egy ölég hosszú lista, kellenek árak a benne lévő anyagokra. Ezek persze különböző típusú anyagok, tehát a címkétől kezdve az IC-n és csavaron keresztül sok minden van itt, összesen 240 sor van a listában.

Probláma 1: kedves beszerző fogja és kiküldi az egész listát az összes beszállítónak, nem nézve,hogy az a 240 anyagból csak 1-re fog tudni ajánlatot adni, mert csak azzal foglalkozik. No de sebaj, lássa mindenki, hogy mi mást akarunk még beszerezni, fő a diszkrécizé.

Probláma 2: kedves beszerző fogja és a beérkezett ajánlatokat egytől-egyik elrakja egy mappába, abc sorrendben persze. Ez nem is lenne gond, hiszen jó, ha megvan, bármikor szükség lehet rájuk, na de mindezt kinyomtatva, fizikailag csinálja meg. Persze a végén büszkén mutogatja a végeredményt, hogy "nézzd csak, milyen ügyes voltam, itt van minden". Ja, csak vagy fél csomag papírt használt el teljesen feleslegesen, mivel
1)nem ő tölti bele az árakat a kalkulációs file-ba, hanem én (mert neki nincs erre ideje....), jómagam meg megvagyok kinyomtatott szarok nélkül is. Ha még nem említettem volna, itt az árak feltöltése úgy működik, hogy kinyomtatják a megkapott ajánlatokat, fognak egy orbitális vonalzót és sorról-sorra szépen nézik az árakat és visszaírják a számítógépbe. Noooooormális?



2)nincs olyan előírás, hogy ezeket el kell tenni mittomén egy évig. Ilyenkor, ha ők  töltik fel az árakat a kalkulációs file-ba, akkor ha végeztek, fogják és kidobják az összes papírt, amit kinyomtattak.

Probláma 3:épp az imént kaptam meg a harmadik levelet ugyanattól a beszállítótól, de mindegyiket más küldte, más anyagokról szólt, stb. Írtam a kedves beszerzőnek (tényleg "kedvelem" ám), hogy ugyan akkor ezt tisztázza velük, hogy akkor mifasz van, meg jó lenne, ha a jövőben egy kontakt lenne. Erre jön a válasz, hogy de van 3 különböző osztály a beszállítónál, azért küldenek ennyi levelet, ennyien, és egyébként is ez így megy itt svejcban, ez teljesen normális.


Hát kérem, ez hülyeség!


2012. március 6., kedd

Sose rosszabb estét

Ugyan nem indult megfelelően a nap, de a végére, azért csak örömmel tudok gondolni. Megfőtt végre a marhapöri is, amibe természetesen került 2-3dl jófajta magyar vörösbor, illetve ezen felül vagy 6-7 dl lecsúszott a torkomon is, természetesen csakis minőségügyi vizsgálat címszó alatt, szóval most már elég jó a kedvem :)
Bár persze lehetne jobb is, egy kis társasággal, de ugye ne akarjunk egyszerre mindent :)

Jóccakát mindenkinek!


2012. március 2., péntek

Movin' Cruisin'

Egy kis háttérzene a bejegyzéshez:


 
A tegnap reggel nem indult a legjobban, megismertem a következő bérlőjét a város "legjobb" szobájának, aminél, mint majd később kiderül, lehet, hogy van "jobb" is.
De egy kicsit vissza az időben, ugye annyi a történés, hogy a cég fizeti jelenleg az albit március végéig, a pénzügyes srác írt is egy emailt kb 2hete, hogy ha akarok még egy hónapot maradni (opcionális és megállapodás kérdése, de végülis állja/állná a cég), akkor szóljak a tulajnak. Nah, ez az elmúlt két hétben nem sikerült, vagy nem is jutott eszembe, vagy ha igen, akkor általában épp a világ nagy dolgain elmélkedtem a legkisebb helységben. Persze mire gépközelbe értem, addigra pont el is felejtettem. Reggel is eszembe volt, még meg is fogadtam, h most már tényleg írok nekik... Erre épp kijövök a zuhanyzóból, amikor nagy hallózást hallok, jött a tulaj meg egy fószer, hogy szeretnék megnézni a szobát, ahova majd áprilistól költözik, mivel én március végével megyek. Hiába próbáltam tenni a szépet, hogy hááát igen, kellett volna már írnom, mert maradnák, meg ilyesmi, már megvolt a szerződésük, szóval mennem kell. Itt vissza is kanyarodnák a még "jobb" szobához, ugyanis van egy másik kiadó szoba az ingatlanban, a mostaninál kisebb, egy szinttel lejjebb. Mondjuk, hogy mennyivel kisebb azt még nem tudom, holnap nézem meg, de végülis ha azt veszem, hogy tényleg csak aludni jártam be a szobába, a többi időt kinn töltöttem a közös részen, akkor nem lehet nagy baj.
Ettől független azért ránéztem, hogy a városban milyen kiadó szobák vannak még, találtam is egy egész jónak tűnőt, olcsóbb is lenne, mint az itteni kisszoba, meg ha kicsit talán hangosabb a környék, de jobb is, szóval még meglátom.
Ami még plusz dolog, hogy meg kell érdeklődnöm az önkormányzatnál, hogy ha átiratom a lakcímem, akkor az mennyi petákba kerül nekem, de gyanítom hosszútávon még így is jobb lenne.
Lényeg a lényeg, mennem kell :)